Egészségügyi vészhívó

 

Az egészségügyi vészhívó jelentősége


Az egészségügyi vészhívó rendszerek különösen az egyedül élő, életkorból, esetlegesen egészségügyi állapotból fakadóan nagyobb biztonságot igénylő emberek számára nyújtanak segítséget. Ezek a személyek még nem igényelnek 24 órás felügyeletet, azonban gyakran vannak egyedül és bármikor megtörténhet baj, így a hozzátartozók számára is rendkívül fontos, hogy minden pillanatban biztonságban tudják szeretteiket.

Miből áll az egészségügyi vészhívó?


A szolgáltatás műszaki megoldása önmagában nem bonyolult feladat. Az egészségügyi vészhívó egy a testre erősített karkötő szerű, vagy nyakba akasztható rádiós nyomógombból, egy rádiós vevőből és egy jelzés továbbító berendezésből áll. A nyomógomb megnyomásával a távfelügyeleti központban megjelenik a vészjelzés, diszpécserünk pedig az egyeztetett protokoll szerint intézkedik, telefonál a megadott személyeknek, a kivonuló járőröket a helyszínre küldi, értesíti az orvost, vagy a mentőszolgálatot.

Az egészségügyi vészhívó működése


A készülék a GPRS technológiának köszönhetően például nyáron áttelepíthető a nyaralóba, nem kizárólag a lakóhelyen működik. A segélyhívó alapkészülék és a nyomógomb távolsága kötött, jellemzően 50 méter a lakásban, a teraszon még működik, de kint az utcán csak a ház közvetlen közelében. Egészségügyi vészhívás indítható többek között okostelefonokon futó alkalmazásokon keresztül is, tárcsázás nélkül. Vannak olyan vészhívók, amelyek a bajbajutott helyzetét, GPS pozícióját is elküldik a távfelügyeletre.

Egészségügyi vészhívás a riasztórendszeren keresztül


Minden távfelügyeletre kötött riasztórendszer alkalmas egészségügyi vészhívásra a billentyűzet speciális gombjait megnyomva, vagy egyéb rádiós nyomógombokkal kiegészítve. A billentyűzetről indított vészhíváshoz oda kell menni a riasztó panelhez fizikailag. Egyes esetekben, például ha elesik a felügyelt személy, szinte teljesen kizárt, hogy el tud érni a riasztó kezelőig, így amennyiben feltételezhető ilyen eset, mindenképp a testre erősített rádiós vészhívó karkötőt, vagy ennek nyakba akasztós változatát kell alkalmazni.

Mire jó az EasyAID?


Ma már vannak speciálisan egészségügyi vészhívásra kifejlesztett készülékek, ilyen többek között az EasyAID segélyhívó eszköz is. Az EasyAID segítségével a távfelügyelet beszélni is tud a felügyelt személlyel, az eszköz ugyanis lehetővé teszi, hogy kihangosított módon, telefonként is funkcionáljon. A diszpécser így a visszahívás során a kommunikáció alapján tudja eldönteni, hogy milyen intézkedés szükséges. Amennyiben a felügyelt személy válaszol és közli, hogy minden rendben, csak véletlenül nyomta meg a gombot, akkor nincs további teendő, ha viszont nincs érdemi válasz, azonnal megindul az intézkedés. A készüléknek több hasznos ellenőrző funkciója is van. Ha a magára hagyott személy elfelejti bevenni a gyógyszereit és nem nyugtázza a készüléken az előre megadott intervallumban a teljesítést, akkor a készülék figyelmezteti ennek elmulasztásáról.

Kik használhatják az egészségügyi vészhívót?


Napjainkban ez a technológia széles körben elterjedt, nem csupán az idősek, hanem gyerekek, egészségügyileg hátrányos helyzetű személyek felügyeletére is használható az egészségügyi vészhívó.

Amennyiben bővebb tájékoztatást szeretne kérni az általunk forgalmazott egészségügyi vészhívókról és biztonsági rendszerekről, kérje egyedi ajánlatunkat a +36 1 700 1091-es telefonszámon, vagy érdeklődjön a prosec@prosec.hu e-mail címen!

Tovább az easyAid segélyhívó készülékhez

Szolgáltatásaink

Szakértőnk visszahívja és segít választani az Ön igényeinek megfelelő szolgáltatásaink közül.


© 1990 - 2024 ProSec Biztonságtechnikai Kft. Minden jog fenntartva!Adószám: 10617308-2-43 · EU Adószám: HU10617308 · Cégjegyzékszám: 01 09 074494Bankszámlaszám: 11706016-20721275-00000000 · IBAN száma: HU30 1170 6016 2072 1275 0000 0000 · SWIFT kód: OTPVHUHB
cookie
Segíthetek?